Látnivaló Kirándulás Program Szállás Étterem Üzlet Múzeum Erdély Fotók Index
Videó 3D Panoráma fotók Elérhetőség

Mézged (meziad)

A Mézgedi barlang Gyulától kb. 120 km-re található. Uticélként jelöljük meg Belényest, ebből a városból vezet az út Mézged falun át a barlanghoz. Belényes és Mézged távolsága kb. 20 km. Az út keresztül vezet Magyarremetén (Remetea). Egynapos kirándulásként ajánlható a hely, mely a környék leghíresebb cseppkőbarlangja. 


Belényesnél rossz irányba fordultunk,
de talán ezért a fotóért megérte egy kis kitérő.


Kedves mézgedi román emberek

 


A faluból kiérve jól, de lassan járható makadám út vezet a parkolóig


Parkoló a gyalogút előtt.
Itt meleg ételt vásárolhatunk, kulturált wc, kézmosó található.

 

A barlangot csak vezetővel lehet megtekinteni, felnőtteknek 8 Lej, a gyerekeknek 4 Lej a belépő. Zseblámpát érdemes vinni, de a barlangi vezető minden látogatónak ad egy fejre szerelhető lámpát.
A bejárat a parkolótól gyalogosan megközelítheö, 1 km-re . A barlang nyitva tartása:


Romániában egy órával több van,
tehát magyar idő szerint 16 órakor bezár a barlang.

Mint Erdélyben oly sokszor itt is és az ide vezető úton is olyan emerekkel tájakkal, életképekkel, közvetlenséggel, vendégszeretettel találkozhatunk, melyek miatt turista szíve visszavágyik. Jómagam családommal és barátaimmal többször voltam e helyen, mint ahogy a Békás szorosnál is, vagy a Medvebarlangnál, a Tordai hasadéknál, a sóvidéknél, és még sorolhatnám. Gyermekkoromban szüleimmel is sokat kirándultunk Erdélybe. Szeretném, ha minél többen útrakelnének, megismernék az erdélyi magyar és román embereket életét, a természeti környezetüket. Ez alkalommal egy budapesti fotós barát-volt osztálytárssal vágtunk neki egynapos kirándulásnak. Néhány héttel korábban én már voltam kint egy baráti társasággal, de akkor sajnos lekéstük a barlangtúrát, mert nem kalkuláltuk be az egyórás időeltolódást.  Soha nem tapasztaltunk román és magyar közötti viszályt, a falvakban élők jó szomszédként, barátságban élnek egymás mellett, a turistákat szívesen látják és fogadják. Ha a fényképezőgépet elővesszük, és megkérdezzük, hogy megengedik-e hogy készítsünk róluk felvételeket, akkor könnyen úgy járhatunk, hogy a falu népe ott terem és nem hogy megengedik, külön kérik hogy "őket is". Persze képet szeretnének is kapni belőle, úgyhogy elő a papír és a ceruza, hogy a címükre postázhassunk fotókból.


Egy idős bácsi a faluból

Kicsit személyes ezen az oldalon nem megszokott bejegyzés következik alább:

Amatőr fotósként járom, látom, tanulom látni a tájakat, tereket, tanulom fotózni Erdélyt, szülővárosomat, az embereket. Megpróbálok a mindenki számára adott térben olyan részleteket észrevenni és megörökíteni, melyek többet adhatnak egy egyszerű fotónál. Ez egy törekvés, hol sikerül megvalósítani, hol nem. Kirándulások alkalmával igyekszem a publikált fotóknál nem a mennyiséget, a minőséget szem előtt tartani és nem szeretem (fotós barátom hasonlatával élve) az "eszik a család" tájképeket. Természetesen ilyenek is készülnek, de azok kisebb számban. :-)) Édesapám, Édesanyám, és idősebb családtagjaim mesélték, hogy amikor gyerekek voltak, nagyon egyszerű játékoknak is örültek, hosszan el tudtak gurigázni egy bot segítségével akár egy rossz kerékpárabronccsal is a földúton.
Itt Erdélyben az ilyen történetek kis falvakban könnyen eszembe jutnak, főképp, hogy erre az ilyen játék még okoz örömet a falusi gyerekeknek és nem azon törik a fejüket, hogy milyen mobiltelefont vegyenek majdan. Ahogy megálltunk az út mellett egy kiszélesedő részen, arra lettünk figyelmesek, hogy a domboldalról két gyerek biciklikereket görget egy bot segítségével. Kiszálltunk, hogy csináljunk róluk nyéhány fotót. Már elképzeltem fekete fehéren, kicsit antikolva a monitoron, régi korok hangulatát idéző felvételen. Sajnos azonban a gyerekek hamar leszaladtak a karikával a patak partjára, így nem tudtunk fotót csinálni erről. A két kissrác elkezdett kövekből és sárból nem kis munkával gátat építeni a patakban, így ezt fotóztuk le, háttérben a kék ég az erdő, az egyik fotón még látszik a két játékguriga is. Gyerekkori patakban való pancsolásaim jutottak eszembe.

Néhány héttel korábban ugyan ezen a helyen egy tekintélyes méretű gátat építettek mások
szintén kézzel, sárból és kövekből, melynek eredménye egy komoly kis tavacska lett:

Ezt utunk során máshol is tapasztalhatjuk,
más oldalakon is találunk ilyen fotókat:

Visszakanyarodva a fenti (kettővel feljebb) képhez. Arra lettünk figyelmesek, hogy 2 ember az autójától jön felénk onnan, ahol mi is parkoltunk, (a pataktól kb. 10 m-re) és iszonyatosan ordibál az egyikőjük.
Mivel románul nem értettünk, nem tudtuk mi baja az első pillanatban, de a másodikban már igen, mivel a fotografia szó többször elhangzott. Először azt hittük, hogy az ő gyerekei és azt sérelmezi, de aztán kiderült, hogy a gyerekeket meg akarta védeni a magyar fotósoktól, "rendesen" eltanácsolt, kiutasított bennünket a helyszínről, folyamatos ordibálás közepette. Odamentünk hozzá, hogy megmutassuk neki, eddig készített fotóinkat (templomok, tájképek, házak, emnerek) és nincs oka az aggodalomra, nem elvinni akarunk innen embereket hanem ide hozni, megmutatni másoknak milyen gyönyörű Erdély. Szóba állni azonban nem volt hajlandó velünk. Mivel ezen a helyen senki nem volt rajtunk kívül és vélhetően az úticélunk ugyan az volt, így jobbnak láttuk az engedelmességet, még mielőtt a gépünket összetörné és beültünk az autóba. Természetesen (?) lefényképezte a rendszámunkat és talán minket is.
(mi diszkrétebbek voltunk, mi csak felírtuk az övét :-))
Szó szót követett, majd autó autót. De nem ő minket, hanem mi őt, ugyanis nem hagyott az igazságérzetünk, ezért mégiscsak reménykedtük a párbeszédben, tudván, hogy a barlang előtti parkolóban sokan lesznek és ott találunk majd valakit, aki segít tolmácsolni és hajlandó megtekinteni a több héttel azelőtt készített, előhivatott papírképeket, melyeket Mézgeden a falusi emberekről csináltam és azért vittem magammal, hogy átadjam nekik és talán azt is megérti, jó szándékkal vagyunk ott.  Arra is gondoltam akkor, hogy adok neki anyagot, esetleg egy névkártyát, melyen rajta van ennek a turisztikai portálnak a címe, hogy megláthassa, milyen anyagot csinálunk hazájáról, Romániáról mi magyarok, Magyaroszágon. És ha komolyabb beszélgetésre is sor kerülhetett volna, akkor elmondtuk volna, hogy nem haragszunk a történtekért, és megértjük, hogy védelmet akart nyújtani a gyerekeknek, de ahhoz először találjon olyan alanyt a történetben, akitől meg kell védenie a másikat.
A parkolóig mentünk mögötte, egyszer megállt, hogy elhaladjunk mellette. Ekkor eléhajtottam, megálltam, ki akartam szállni az autóból, de elment mellettünk.
Beérkeztünk a pakolóba, ők jóval távolabb álltak meg előttünk. Kiszálltam, az autóból és elkezdtem azonnal magyarul beszélő emberelket keresni. Minden autó román rendszámú volt, de ettől még lehetett volna magyar köztük. Nem volt. Korábban az étterem egyik személyzetével magyarul beszéltünk, azt is megpróbáltam, de nem volt ott. Ekkor jött egy magyar rendszámú autó. Ők meghallgatták a történetet, tudtak is románul, Ők mondták, hogy az a felsőkategóriás mercédesz, amelyből kiszállt az ordibálós ember, az egy bukaresti rendszámú autó. Ekkorra már elindultak a barlang felé. Mi úgy dötöttünk, hogy visszafordulunk, mert nem éreztük biztonságban magunkat, és lehorgasztott orral hazaindultunk.  Sajnos így ért véget ez a "kirándulás".

Másnap itthon csörög a telefon az egyik ismerősömnél, akikkel korábban a családjával jártunk kint. A vonal másik végén egy mézgedi hölgy, akiknél rövid látogatást tettünk a nyáron. Épp itt voltak Gyulán, és mondták, hogy a falusiak várják a fotókat, így találkoztunk velük egy étteremben, átadtuk nekik a fotókat és egy CD-t, hogy tudjanak még belőle nagyítani, ha akarnak.

Erdély szép!

Pénzes Sándor

 

 

erdély

 

Erdély


Gyulai szálláshelyek Gyulai éttermek, szórakozóhelyek

Gyula szállás 

Vendéglátóhelyek

Gyula múzeum

Gyula programok

Gyula térkép

Erdély

Jogi nyilatkozat