Látnivaló Kirándulás Program Gyula szállás Étterem Üzlet Múzeum Erdély Fotók Gyula

Gyula

Korábbi lezajlott gyulai programok, melyek időrendi sorban elérhetőek. Több száz gyulai fénykép, visszatekintő a 2009-évre. A főoldalon található bejegyzések, leírások, beszámolók az alábbi linkeken megtalálhatóak:

2009 ápr. máj. jún. - Gyula

2009 júl. aug. szept. - Gyula 2010 január

2009. okt.nov.dec.-Gyula

2010.január-február-március - Gyula

2010.április-május-június - Gyula

2010.augusztus-szeptember-október - Gyula


Gyula2010. október 22-én pénteken, 15.00 órakor újra leleplezték Erkel Ferenc emlékművét. Az ünnepség résztvevői a kort idéző ruházatban jelentek meg. Az Erkel Ferenc szobor teljes felújítása 3,5 millió forintból valósult meg, melyet két kiváló szakember Szőke Sándor szobrászművész és Csőke Péter kőfaragó mester készített el. Az eseményen jelen volt az Erkel család leszármazottja Erkel Ferenc és felesége.
Kattintson képre a galéria megtekintéséhez, vagy ide.



GyulaEgy szép októberi vasárnap érdekes sportrendezvényen vehettek részt Gyulán akik eljöttek a világórához a meghirdetett időpontra. A gyalogló világnap alkalmából szervezett Élővíz-csatorna kürüli rövid túrára kb. 200-an érkeztek. Az élboly az un. Nordic Walking (északi gyaloglás) technikával és bottal vágott neki a távnak. A bot azonban nem azért volt a hölgyeknél, hogy arra támaszkodjanak. Fitten, sportos tempóval vágtak neki a távnak, a videóból megtudhatjuk, miért is hasznos ez az első látásra furcsa gyaloglási mód, mely Finnországból eredeztethető, és az északi országokban, de Ausztiában is sokan hódolnak ennek a szinte az egész testet megmozgató gyaloglásteschnikának. Az eseményen 90%-ban hölgyek vettek részt. Galéria fotóra kattintással!
Fotók/videó: Pénzes Sándor








GyulaGyulán mindig történik valami. Ha Gyulán jár szállás kínálatot itt talál. Egy ritkán látható rendkívüli értéket képviselő 14 karátos aranyból készült, felbecsülhetetlen értékű, több mint fél kilógramm súlyú, brilliánsokkal díszített aranykoszorú volt kiállítva 2 órára az Erkel kórusok találkozóján Gyulán. Az arany koszorút egy bank széfjéből hozták ide erre az alkalomra, mely mellé két biztonsági őrt is kirendeltek. A megnyitón az Erkel bicentenáriumi év ünnepségsorozatai keretén belül állították ki eme különleges tárgyat, mellyel Erkel Ferenc emléke előtt tisztelegtek.Kattintson a fotóra!


Gyula - Egészségváros

Gyula Családi nap ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal Gyulán. Szálláshely GyulaIngyenes szűrővizsgálatokon, egészségügyi tanácsadáson, előadásokon vehettek részt azok, akik szeptember 25-én, szombaton ellátogattak Gyulára. A rendezvényen a jelenlővőknek csoportos edzést tartott Katus Attila, de jelen volt az ismert színész Rudolf Péter is, akivel Jaksity Kata beszélgetett a színpadon. Kattintson a fotóra a galéria eléréséhez!


Gyula - Németvárosi szilvalekvárfőzés

Gyula A K. Schriffert Hagyományőrző Kör hagyományos eszközökkel és szokások szerint szilvalekvárfőzést tartott a Mária Múzeum udvarán (Apor tér), 2010.09.10-én. Egész napos szilvalekvárfőzést, ciberekóstolást majd szilvalekvár kóstolást, este pedig szalonnasütést és szilvalekváros tepertős pogácsakészítő versenyt tartottak.
A képre kattintva eléhető a fotógaléria.






Gyula A Gyulai Alkotó Kör ismételten megrendezte szabadtéri tárlatát, idén LEBEGÉS témában. A helyszín rendhagyó volt: a Fehér-Körös híd felújítása miatt a gyulai élővíz csatorna PARTján a Harruckern-téren az 56-os emlékmű mellett tartották .
A tárlaton egyedi performanszok, installációk és egyéb megmagyarázhatatlan kacifántos, nyakatekert megmozdulásokat tekinthettek meg. Volt olyan kiállított 'mű' amit alkotója, vagy mondhatni helyben megélője sem tudott megmagyarázni, de olyan is, amit igen. Volt ami lebegett, volt ami repült, volt akin lebegett valami, volt aki csak belül lebegett, amúgy feküldt, hempergett, habzott, volt amit négyen húztak. A kiállítást az eső mosta el. Kattintson a fotóra!


 

Gyula szállás Gyula étterem Gyula múzeum

 

Gyula szállás

Gyula étterem

Gyula múzeum

Frissítések 

Programok 

Erdély

Elérhetőségek






Apartman