GYULA SZÁLLÁS

WWW.GYULAINFO.HU

Gyulai múzeumok

Amikor belélpünk egy múzeumba, megváltozik körülöttünk minden és nem csak a szó jelképes értelmében. Elénk tárulnak régi korok emlékei, nemzeti kincseink. Lassan lépdelve sétálhatunk az Erkel ház kiállított tárgyai között, Kohán György monumentális alkotásait szemlélve a róla elnevezett képtárban, a Ladics ház patinás bútorai régi korok hangulatát idézik, a Százéves cukrászdában egyszerre a jelen és a múlt.
Ezen az oldalon bemutatásra kerülnek gyulai múzeumok. A térkép menüpont alatt be vannak jelölve, hogy pontosan hol helyezkednek el. Több múzeum képtárában interaktív körpanorámát talalhat, mely segítségével a helyszínen saját kedve szerint forgolódhat.  Olyan hatást kelt, minta a tér közepén állna.


Hentesmúzeum Gyula



A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete egyik megvalósult álma a Gyula, Kétegyházi u. 3/1 alatt álló szépen felújított nagy szakértelemmel berendezett Húsipari Történeti Kiállítás. Aki még nem járt ilyen helyen, látogassa meg a múzeumot, mely a létrehozók és elődeik munkáját dícséri. A termek tudatosan, tematikusan szépen vannak berendezve. A falakon a régi korokat idéző múlt század elején és a közelmúltban készült fotók láthatók és teszik még érdekesebbé a kiállítást..

A Gyulavári Kastély



A Gyulavári Kastélyt 2007. szeptember 14.-én adták át felújítás után, melyben rendkívül érdekes és értékes kiállítások kaptak helyet. A múzeum dolgozói igen felkészülten és készségesen kalauzolják a látogatókat. A teljesség igénye nélkül: a kastélyban Erkel-terem (Konferenciaterem), Kohán-terem, Népművészeti bemutató termek, Négy évszak-terem kapott helyet. A múzeumban diorámák segítségével ismerhetjük meg a Körösök völgye természeti kincseit, állatvilágát. Helyet kapott a kiállítóterekben egy gombakiállítás, mely preparált termőtesteket mutat be kivilágított vitrinek mögött.

Erkel Ferenc Emlékház

Gyula Erkel Ferenc (1810-93) szülőházát 1795-ben építették. Itt rendezték be a róla elnevezett múzeumot, melyben az Erkel család használati tárgyait, a zeneszerző kéziratos kottáit, hangszereit, bizonyítványait, levelezéseinek bemutatását is megtekinthetik a látogatók.
Kohán György képtár Gyula

A festő hagyatékából létrehozott kiállítást tekinthetik meg itt. Óriási expresszív, drámai hatású képektől a viasztempera képekig láthatóak alkotások. A kiállítást időszakonként megújítják. A képre kattintva megtekinthető a gyulai festő emlékét és képeit örző tárlaton készített fotókat.
Ladics ház Gyula

Polgári életmódtörténeti bemutató A Ladics család pazar gyüjteményét tekinthetik itt meg a látogatók, melyek között biedermeier és historizáló szobabútorok, rengeteg porcelán, (meisseni és mások) is találhatók.


KIEMELT SZÁLLÁSOK